Egy kicsit az előzményekről.
Ezt megelőzően három évig teljesítménytúráztam - túráztunk Férjjel - és ezalatt az idő alatt a legtöbb kilométer amit megtettem az a Vérkör 77 km-es köre volt. Ez is egy instant túra, akárcsak a Szénás körök, de a rendezők kitalálták, hogy ebből TT -t is rendeznek, így…
Az utóbbi napokban - kihasználva a korai világosságot - szerencsére többet tudtam futni, mind az otthoni betonkockák árnyékában, mind terepen. Ez nem csak a napok számában lett több, hanem kilométerben is. Hét elején rögtönöztem magamnak egy jó kis 14 kilis pályát a Pilisben, amit igazi…