......ha utolér egy sérülés. Mert hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a baj mindig valaki mással történik majd meg. Másoknak fáj itt meg ott, másoknak megy ki a bokája, húzodik meg valamelyik izma. De mi van akkor, ha mi lettünk azok a bizonyos "mások". Most én járok "a mások" cipőjében. Ahogyan azt már feszegettem az összefoglaló cikkem végén - miszerint egy jobb combhajlító sérülést szendvedtem el - és bizakodtam a gyógyulásban, mára bizonyossá vált, hogy korai volt az öröm. 

A kálváriám kezdete egészen a Mátrabérc utáni ( október közepe) napokig nyúlik vissza mikor is elkövettem azt a hibát, hogy négy nappal később mentem ki kimozgatni meggyötört tagjaim - tanulság faktor 1. Az első 3 kilométerig minden simán ment, aztán egy éles fájdalmat éreztem a jobb combhajlítómban és onnantól bicegve kullogtam haza.  Persze nem fordultam rögtön gyógytornászhoz - tanulság faktor 2 - hanem kenegettem, pihentettem és a nyújtás hengerezés párosával kezeltem. Egy hétig bírtam ezt a futásmentességet, hétvégén azért elmentem túrázni egy jó Rókás kört amit nagyon élveztem és igazából nem hiányzott a futás, jólesett a lelassúlt nézelődés. Rákövetkező héten kimentem a telepi flaszterre, lássam mit alakít a lábam és a hét közepére már egészen rendben voltak, mint érzésre mint tempóra, így a hétvégét egy jó Mókus körrel zártam. Ezek után elégedetten dőltem hátra, mert folytatni tudtam az edzéseket és kihasználva az őszi szünetet ezeket a terepen végeztem, boldog voltam mert nem fájt a lábam. November elején volt az utolsó hosszú - 50 km-es - futásom ahol ismét éreztem, hogy valami nem stimmel. Húzodott, érzékeny volt de nem törődtem vele és egyszercsak elmúlt, én pedig azt gondoltam na lám csak, lehet a mozgás kellett neki. Az i-re a pontot végül az egy héttel későbbi 20-as terep edzés tette fel azzal, hogy fáj a hajlító, akkor ott eldöntöttem, hogy ennek fele sem tréfa most már irány a gyógytornász. 

Ismerős szakembert kerestem fel, elmodtam neki töviről hegyire az egészet mi hogyan történt. Alaposan átmasszírozott, majd megkaptam tőle a rehabilitációs nyújtó-lazító feladatokat valamint a lehetséges diagnózist, hogy combhajlító izom húzódás.  Beszereztem egy eddig számomra ismeretlen eszközt a "Flossing" szalagot, ez nagyon jó kompressziót fejt ki a sérült izomra/területre, majd otthon alkalmazva a gyakorlatokat három hétig nem futottam. Elég durva elvonás volt ez nekem, csillapítandó egy alkalommal túrázni mentem, mert az engedélyezett volt.

A három hét letelte után kontroll vizsgálat következett ahol megállapítást nyert, hogy meggyógyult a lábam. Madarat lehetett volna velem fogatni. De lenyugtattak, hogy még három hétig csak óvatosan térjek vissza a futáshoz lassú tempóban, ha fáj ne erőltessem és terepen legfeljebb 25 km-t szabad menni kis szintkülönbséggel. Kaptam erősítő feladatokat is, amiket beiktattam a mindennapokba elég masszív izomlázat szerezve magamnak. 

Nagyon jól indult a visszatérés, így hát neki mertem rugaszkodni egy terep félmaratonnak a Gerecsében ami annyira jól sikerült, hogy láttam a fényt az alagút végén és mertem reménykedni a mielőbbi teljes gyógyulásban. Jól is alakultak a dolgaim, de sajnos letérített az útról a túlzott magabiztosság és Karácsonykor belevágtam a 33 km-es Bányászkörbe annak ellenére, hogy tudtam ez még lehet sok lesz. Persze áltattam magam azzal, hogy Gyurival úgyis csak futókirándulunk, többet fogunk gyalogolni, mint futni és különben is mi baj lehet. Tanulság faktor 3 : mindig be kell tartani az orvosi előírásokat, akármennyire vágyunk vissza imádott mozgásformánkhoz.  Ezzel a futókirándulással azt hiszem adtam egy jó nagy pofont a szarnak, de nincs mit szépíteni....megérdemeltem.

A történet további részéhez hozzátartozik, hogy fiamnak szüksége van ugynevezett TSMT fejlesztő tornára, ahová tavaly szemptember óta lelkesen járunk és ez év elején derült ki teljesen véletlenül, hogy a hölgy aki tartja gyógytornász végzettséggel is rendelkezik. Mivel heti két alkalommal veszünk részt az óráin, így beszélgetni is alkalmunk nyílt és miután felvázoltam neki futósérülésem történetét ő is megvizsgált. Megállapítást nyert, hogy a problémám gyökere a vádlimnál,illetve a jobb térdem mellett futó inak túlterheltségéből adódik. Valószínű, hogy keveset nyújtottam futás után -tanulság faktor 4 -, továbbá számomra nem megfelelő cipőben futottam, valamint futás közben elkövettem olyan lépéshibát, miszerint a jobb külső talpélemre kezdtem érkezni és azon átgördülni ami a lábamat egy folyamatos visszakompenzációra késztette és ez okozta a megerőltetést. Ami pedig a cipőt illeti az a Salomon XA Elevate, ugyanis ennek a legnagyobb a dropja (sarokemelés) - 8mm - szemben a két Hoka-val (Stinson 5 és Speedgoat 4) amiknek 4-és 5mm. Érdekes amúgy ez a cipő dolog, hiszen ezer kilométert már biztosan beletettem a Salomon-ba és csak most jött elő ez a probléma. 

Így most ez a január hónap konkrétan az előről kezdésről szól, semmi futás csak Flector és pihentetés. A krém egyébként egy hét alatt szinte (!) tökéletesre javította a probélmás területet. Szerencsére a túrázás, mint menedék megmaradt és összekötve a kellemest a hasznossal elkezdtem Anettet botozni tanítani.

Gomba szikla és a kilátás a Petőfi pihenőnél - Pálos kör túra 2020. január.

Tervem februártól elkezdeni újra a futást és az erősítő gyakorlatokat, természetesen a fokozatosságra törekedve tanulva a korábbi hibákból. Egyenlőre lesznek még hétvégi túrázások, de ezeket is lassan de biztosan felváltja majd a futás. Verseny szempontból sincs hová sietni, hiszen a tavaszi események jó része kora őszre került át, az áprilist eléggé bizonytalannak érzem, szóval ki tudja mit hoz a tavasz. 

Most célverseny helyett a teljes gyógyulás van fókuszban, hogy újra futhassak és tudjam.....nem hiába....