Szeretném azt írni, hogy túl vagyok rajta. Szeretném hinni, hogy túlleszek rajta. Mondhatni két hónapja semmi érdemleges futóedzést nem végeztem az elhúzódó jobb térdhajlati inak gyulladása miatt. Február elején pislákolt némi fény az alagút végén, persze nekem rögtön a Börzsönybe kellett menni kirándulni - visszaestem. Nem tanultam a múltkori hibámból, javíthatatlan vagyok. Mentségemre szolgáljon, hogy - ha jobban belegondolok - november közepe óta görgetem ezt a nyavaját és már kezdi felőrölni az idegrendszerem. 

Volt egy hetem mikor mélyponton voltam. Ez a börzsönyi kirándulás utáni hét volt, mikor a fájdalomra rátett egy lapáttal a náthám, otthon voltam feküdtem. Küzdelem a fájdalmakkal, pocsék közérzettel és akkor a pokolba kívántam ezt az egész szart. Tehetetlennek éreztem magam, sírtam és fel akartam adni. Mondom oké ha másfél év volt az én "ragyogásom" hát legyen, majd elkirándulgatok ahogy régen mit bánom én. Persze a vállam másik oldalán ült az optimista és azt súgta nehogymár a kukába dobjam másfél év munkáját, hiszen olyan szépen fejlődtem és annyi lehetőségem van még. 

Másnak térkép e táj, másnak ez csak egy hobbi....Nekem viszont az erdő nem egy pont az atlaszban és a futás már nem csak egy hóbort......Sokkal több annál és ez most a sérülésem által kristályosodott ki a lehető legjobban. Felismertem ugyanis, hogy én ezt csinálni akarom. Én EZT akarom csinálni !  Ahhoz, hogy motivált maradjak szükségem van az internet, a közösségi médiák mankójára. Folyamatosan nézem a régebbi versenyvideókat vagy éppen ismerősök napi edzéseit, képeket terepfutásról. Nekem ez ad erőt, hogy - bár most nyugton kell maradnom - ha vége ennek a rémálomnak majd én is ugyanúgy suhanhatok a fák között mint nem is olyan régen.  Lejátszom, fejben végigfutom én is a látott szakaszt és szugerálom magam, hogy meggyógyulok és milyen jó lesz majd.

Ha nyitott szemmel böngészünk találhatunk plusz motivációt. Egyik kedvenc képem.

 Próbálom úgy felfogni ezt a helyzetet, mintha valami kemény ultrázást csinálnék - bár nem vagyok ultrafutó, így csak elképzelni tudom milyen kemény lehet 100-vagy afeletti kilométereket futni. Ha egyszer valaha is futok majd ilyen távot, tudni fogom mit bírok fejben és mennyire erős az akaratom és emlékezhetek ezekre a kihívásokkal teli hetekre. Úgy érzem, ha ezt meg tudom csinálni feladás nélkül, akkor nincs lehetetlen. 

"Az út a cél..! " tartja a bölcselet. Most olyan úton vagyok aminek egyenlőre nem látom a végét, mindenesetre folyamatosan tanít és most ezt kaptam feladatul mert látva, hogy hiába ellenkezem, visszatérít a jelzetlen ösvényre. Elfogadom. Sokszor  pont a jelöletlen szakaszok mutatnak nekünk rejtett kincseket, egy napsütötte fennsíkot, vagy csodás panorámát. 

Elmentem....majd jövök !