2016-ot írunk, egyik kora nyári szombat hajnal, mikor is megérkezünk Oroszlányba a sportcsarnok parkolójába. Nyüzsgő tömeg és Deák Bill Gyula (a hangszóróból) fogad minket és álmos szemeinket dörzsölgetve el sem hisszük, hogy a "Rajtpálinka" feliratú asztalnál valódi házi nedü kiséretével lehet bevetni magunkat az erdőbe. Ez az egyszeri rendezésü Oroszlány 60 túra volt és én ekkor zártam szívembe a Vértest és a KÓSZÁK csapatát. Ezután nem volt kérdés, hogy visszajáró vendégek leszünk, azóta teljesítettünk három teljesítménytúrát és két instant kört.

A  negyedik karikára egyészen idén augusztus 28-ig kellett várni, hiszen a járványhelyzet sok rendezvényt eltörölt. Ezt az indulást a Tátrában eltöltött egyhetes nyaralástól tettem függővé mert úgy voltam vele, hogyha az ottani túrákat kibírja a lábam, akkor a Vérkört is nyugodt szívvel bevállalhatom főleg annak tükrében, hogy az ötnapos tátrai kalandozások alatt közel 117 kilométert és 5.632 m szintkülönbséget pakoltunk a lábainkba. A két esemény között eljutottam két alkalommal is egy nagyon jó fizikoterapeutához, aki reményiem szerint elindított végre a gyógyulás útján, de erről majd máskor szeretnék részletesebben mesélni.

Ismét a szokásos - bár nekem szörnyen szokatlan - reggeli rutin szerint fél négykor keltünk, hogy hatra megérkezzünk a helyszínre. Meglepetésemre igen kevesen lézengtek a csarnokban, a döntő többség a terepfutók táborát erősítette. Nem sokkal hat óra után én is utamra indultam azzal a tervvel, hogy körülbelül egy 14 órás teljesítés amit merek ígérni. Férjem Gyuri a nap folyamán egy egyéni legjobb Sunset eTrail futással lett gazdagabb - és boldogabb - így neki bizony várnia kellett rám nem is keveset.  A korai kelésnek "hála" elég fázósan és mondhatni "zombi" üzemmódban haladtam a meglehetősen egysíku kezdő aszfaltos kilométereken és az sem dobott sokat a hangulatomon, hogy befordultunk az erdőbe mert a sárga sáv sem tartogatott túl sok izgalmat. Furcsa mód már az elején elkapott az a jellegzetes - egy ultra táv második felére, végére jellemző - "minek vagyok itt" , "mindjárt hazamegyek" hangulathullámzás, ami az első csekkpontig a nyakamon ült. Itt felráztak azzal a kérdéssel, hogy "Pálinkát kérsz?" és ez az első nyelet kis házias nedü - illetve az elfogyasztott nutellás szendvics - hatására kezdtem kissé magamhoz térni. Természetesen a hétköznapokban nem iszom reggelente és úgy általában sem pálinkát, ám ilyenkor kivételt szoktam tenni. 

Mosoly a fotó kedvéért (itt még álmoskásan) - Kőhányásnál

Továbbra is gépies mozdulatokkal haladtam tovább, elkezdődött a hullámzás, hol kaptattunk hol ereszkedtünk és megállapítottam magamban, hogy mennyire könnyedén veszem ezeket a huplikat a korábbi évekhez képest. Szép egyenletes tempóval meneteltem, majd utolért Pék Ádám aki többszörös DZD 300 (Dél Zala Dombjai) teljesítő aki - Anett jóvoltából - megismerve mellém szegődött egy darabon. Jókat beszélgettünk a túrázásról a DZD-ről és megdicsért, hogy milyen jó tempóval megyek  -ez tőle igazán jólesett. A 21-ik kilométernél lévő csekkponthoz szinte egy pillanatnak tűnt megérkezni, itt kérdezték lelkesen a pontőrök, hogy van e vizem, mondom mindenem van ..."és pálinkád van e ? " hangzott a visszautasíthatatlan ajánlat. Újabb pici korty és haladtam is tovább, mert ugyan volt nálam fejlámpa, de szerettem volna világosban beérkezni. Ádám még egy darabon kísérőm maradt, ellátott sok jó tanáccsal az ultra távu túrázással kapcsolatosan, majd ment mindenki a saját tempójában. Elhagyva a félmaratoni pontot kezdtem felébredni és élvezni a túrát. Volt nálam még fél liter kóla is, amit a vízzel váltogatva  iszogattam rádobva némi gumicukrot. 

Öt óra valahány percet mutatott az órám, mikor megérkeztem Gántra a 31 kilométeres ellenőrző ponthoz, itt gyors pecsételés történt majd mentem tovább Csákvár felé, ahol a beígért hot-dogos frissítés lebegett már szemeim előtt. Megmásztam a Gém hegyet ahol még mindig vagány a fenyvesekkel szegélyezett ösvény, felérve pedig újra körbecsodáltam kedvenc fennsíkomat. 

Gém hegy - kedvenc fennsík egy részlete

 Könnyedén érkeztem meg Csákvárra, ahol megittam a kólámat pont a nyitva lévő kisközérttel szemben. Már vettem le a zsákom, hogy akkor veszek egy újabb fél litert de aztán azt futattam át az agyamon, hogy "Áhh minek, csak megmelegszik, édes lötty lesz belőle és elég volt már a szirupos ízből, főleg a végére". Amúgy meg éhes voltam már és a gyomrom győzött, hagytam a vásárlást és megindutam a vadászkápolna irányába. Elhagyva a focipályát eszembe jutottak a két évvel ezelőtti őszi Csákvár ECO Trail futóverseny szép emlékei, majd kisvártatva már ott is voltam a 41-ik kilométert jelentő ellenőrző ponton. Ide egy hosszabb, leülős pihenőt terveztem, nagyon kedvesen asztalhoz hozták az "ebédemet" amit jóízűen megettem. Korábbi tapasztalatom azt mondatta velem, hogy bizony egy adag bőven elég a repetával kecsegtetés ellenére. Itt fogyasztottam utoljára egy kis nyelet pálinkát, majd megindultam a 12 kilométerrel odébb lévő Új osztás pecsételő pont felé. Kellet saccra úgy egy háromnegyed óra mire éreztem, hogy felszívódik a hot-dog és újra a korábbi lendülettel tudok gyalogolni. Nem igazán bántam ezt a "kényszerpihenőt" mert a kápolna utáni szakasz hosszan és kissebb/nagyobb szögben emelkedik, így nem nagyon van értelme megnyomni. Közben újra társaságom akadt egy első bálozó srác személyében, akivel végigbeszélgettük a Fáni völgy unalmas aszfaltját, mígnem elérkeztünk a Sárkány-lyuk völgyhöz, ami finoman szólva sem a könnyen járhatóságáról és unalmasságáról volt híres.

A Sárkány-lyuk vögy "játszótere"

 Csak megtippelni tudnám - ami nem lenne igazán pontos -hány kilométeren át másztunk és bújtunk át a kidőlt fákon, engem ez az elején még szórakoztatott de az utolsó talán egy/másfél kilométeren már kezdtem unni. Visszaemlékeztem, hogy régebben mennyire meg tudott mentálisan tépázni egy ilyen szakasz - itt már karcoltuk az 50-ik kilométert- most egy "jó hát ez van" vállrántással abszolváltam ezt a kihívást. Elérkezett Új osztás ahol lelkes tapsvihar fogadott, gyors pecsételés és mentem tovább hiszen egyre jobban daráltam az utat magam alatt és titkon reméltem - itt még- , hogy meglehet a két évvel ezelőtti időm. Csákányospusztáig - 60 km - nem sok minden történt, szépen haladtam de a lábaimban már érzékelhető volt a kezdődő fáradás. Elérkeztem a Mária szakadékhoz ami egy kis kört ír le egyébként  - ezt a részt anno elneveztem "hülye kurflinak" mert sem az elején (az instant verziónál ez az első 16 km-re esik, ehhez képest a túra fordított irányban halad) sem pedig a végén nem esik jól az embernek. A ponthoz érve bántam meg, hogy Csákváron nem vettem kólát, de szerencsére volt nálam saját pohár így ihattam kétszer is. Addig ültem amíg kiszórtam a cipőmből a morzsalékot majd tovább mentem elkövetve egy nagy hibát - nem ellenőriztem mennyi vizem van még. Csákváron töltöttem meg ugyanis utoljára vízzel a másfeles ivótartályt és kortyolgattam ugyan, de azt hittem elviszem a célig - nem tudom ezt miből gondoltam, ne is kérdezd Kedves Olvasóm. 

Ez a két pohárnyi kóla löket meg az elmajszolt Snickers tartott úgy hat kilométeren keresztül, hogy ezek után az utolsó 10 már igazán beüssön. Valahol még bennem van a "futóénem" mert bepakoltam zselét is a zsákomba, méghozzá koffeinest. Pontosan a végére tartogattam őket, hogy akkor is energiához jussak ha már semmi sem akar lemenni. Micsoda jó döntés volt ez !  Az egyik kávés koffeinest le is nyeltem a maradék vízzel ezzel nyertem úgy fél órányi lendületet. Már a piros sáv jelzésen meneteltem - amiről tudtam, hogy gyalogolva egy még hosszabb még unalmasabb szakasza a pályának - és vártam a Nagy Somlyó kilátó leágazást, mert innen már közel a cél. Itt éppen volt térerőm úgyhogy tudtam Gyurival beszélni, hogy nem kell már sokat várnia és egyben vagyok még. Elhagytam a Majki-tavat, majd utána már az Oroszlány táblát is és nagyon ólmos lábakkal de végre bekanyarodtam a sportcsarnokba. Megvan ! 

Immáron négyszeres Vérkör TT teljesítőként

13 óra 45 percnyi gyaloglás után boldogan vettem át az érmet, öleltem meg Gyurit, majd zuhantam le az egyik sörpadra. Alig egy hónapja még nem gondoltam volna, hogy bírni fogja a lábam és lám most itt ülök a célban nyakamban az érem és elmondhatom, hogy immáron négyszeres teljesítménytúra - az instantokkal együtt összességében hatszoros Vérkör teljesítő lettem. 

Meg fogom én ezt valaha unni ? Kizárt ! Már most tudom, hol leszek jövő április első szombatján, természetesen a Krajnyík "Akác" András sportcsarnoknál az itineremet szorongatva, fejemben a Vérkör örök érvényü jelmondatával

"Aki átlépte már, csak az tudja hol a határ."