Összefoglaló poszt következik két versenyről melyen az elmúlt hetekben álltam rajthoz. Tehettem mindezt annak köszönhetően, hogy lábam megközelítőleg abban a formában dolgozik amit én tavaly ilyentájban hátrahagytam. A gyógyulásom óta egyre bíztatóbban alakultak az edzések, már tempófutásokat is bele tudtunk rakni terhelésként, amiket jelentősebb elfáradás és izomláz nélkül végrehajtottam. Ennek ellenére nem támasztottam magammal szemben nagy elvárásokat az eredményekkel vagy tempóval kapcsolatban, szimplán csak megélni akartam a futást és az újra "itt vagyok" örömét. 

Nyugodt határozottság - Újlaki-hegy (2021.október)

Vértes Terep (mini)Maraton - 14km, 360m

Kellemes októberi időjárásban volt részünk ezen a vasárnapon, bár reggel mikor megérkeztünk Szárra még igencsak csípős levegő fogadott. A réteges öltözködés híve vagyok ami most sem hagyott cserben, mert a sportcsarnokban sem volt az a trópusi meleg - ez talán nem is volt olyan nagy baj. Mint mindig most is egy órával a rajt előtt érkeztünk, a maratoni táv indulói már izgatottan nyüzsögtek, készülődtek az indulásra. Lepakoltam, közben sok kedves futóismerőssel találkoztam, köztük Gyöngyivel akivel hosszasan beszélgettünk és az örök enegriájából most sem volt rest egy adagot átadni. Gyuritól is elköszöntem, hogy majd valahol a pályán találkozunk - jó szokásához híven most is elkísért és szurkolt.

10 órakor rajtoltunk a Félmaraton mezőnyével együtt, én kicsivel hátrébb próbáltam állni a szokásoshoz képest ám meglehetősen jó lendülettel kezdtem neki a bevezető aszfaltos szakasznak. Semmiképpen nem szerettem volna elfutni az elejét ugyanis előzetesen megnéztem a szintrajzot és abból szépen látszott, hogy az első nagyjából 6-7 kilométer felfelé tart, így tartalékoltam az erőmet amennyire az adott helyzet megkívánta. 

 Az előtte lévő hétvégén edzésként futott Kisrigó - Prédikálószék pályát már ennek a versenyek a jegyében futottam és nagyon jó élményeket raktároztam el, amik mindenképpen hasznomra váltak ezen a napon. 

Hosszúnadrág, póló és karszár adta öltözékem gerincét és az első emelkedők egyikén a karszárat le is bontottam magamról. A hosszút egyáltalán nem bántam, jólesett ahogyan kellemesen melegíti az izmaim. A kissebb emelkedőket váltakozva kocogtam/gyalogoltam jól éreztem magam közben, vittek a lábaim. Az utolsó nagyobb emelkedő kívánta meg végig a tempógyaloglást, ezután értünk fel egy nyereghez hasonlító részhez ahol balra fordítottak, majd elérkezett a lejtőfutás jutalomjátéka. A közös rajtnak van egy előnye mégpedig, hogy halvány gőzöd nincs hol állsz a mezőnyben. Engem ez most is hidegen hagyott, előztek meg női versenytársak, de semmi értelmét nem láttam még jobban ráhúzni a tempóra, igyekeztem továbbra is magammal foglalkozni és tartani a saját sebessségem.  Nagyjából két kilométer volt még a frissítőpontig, kellemesen hullámzó ösvényen volt hosszabb rövidebb lejtős szakasz, ezeket érzésre futottam ahogyan a lábam megkívánta. Sajnos itt már éreztem némi diszkomfortot a jobb combhajlítómban és inkább "óvatos duhajként" csordogáltam lefelé, majd kisvártatva az egyik kanyarban megláttam Gyurit ahogy lesi mikor jövök végre én. Gyors ölelés és már robogtam tovább a frissítőasztal kínálatára vágyva. A 9-ik kilométer hozta el nekünk a terűlj asztalkámat amin volt minden amire futó vágyhat, én mégis a szokásos kóla-banán kombóval és kis gumicukorral töltekeztem.  Elhagyva a pontot próbáltam újra felvenni az "utazósebességet" amire volt is időm a végeláthatatlan aszfaltos útnak köszönhetően. Ahogy nyáron Verőcén, úgy most sem zártam a szívembe a flasztert és azon kezdtem agyalni, hogy ugye nem ezen kell elfussunk a célig, ráadásul a lábamnak sem tetszett eme taljviszony. Végre újra erdőben futottunk és itt kicsit feltámadni éreztem magam. A lábam is mintha megnyugodott volna egy kicsit ennek hála tudtam továbbra is egyenletes sebességgel futni a cél felé. Rápillantva az órámra bőven jobb időt mutatott, mint azt előzetesen vártam. Közben megelőzött egy versenytárts lány, akit a célegyenesre fordítő lejtőn nagy büszkén lehajráztam és azt gondoltam tudom tartani a tempómat a célig, de elfáradtam és nem sokkal a célkapu előtt visszaelőzött. Hagytam, nem küzdöttem tovább, hiszen bőven megvolt minden amit aznapra kitűztem magam elé.

Előzetesen azt számoltam, hogy olyan kétórás teljesítés lesz ebből, ehhez képest 1.36 perces bruttó idővel teljesítettem ezt a pályát. Külön öröm, hogy a hajrázás ellenére is tartalékkal érkeztem célba, egy 5-6 kilométert biztosan tudtam volna még menni. Női 21-ik lettem 42 indulóból, ami visszatérésnek mindenképpen bíztató eredmény. 

Hello Vörös-kő trail - 14km, 700m

Nagyon vártam ezt az eseményt és a HelloTrails csapat versenye idén sem okozott csalódást. 2020-ban a 29km-es távon indultam ( írtam róla a " ....a testem is majd e földbe süpped el.." című bejegyzésben), de ez alkalommal a 14 kilométert választottam. A verseny hete kedvezően alakult az őszi szünet jóvoltábol, így két alkalommal is terepen tudtam edzeni. A szerdai konkrétan pályabejárás volt, ami ismét igazolta mennyire hasznos tud lenni.

Ez alkalommal családostul látogattunk ki a helyszínre pont elkapva a középtáv rajtját, így lehetőségünk adódott szurkolni nekik. Ezután Gyuri és a gyerekek elbúcsúztak tőlem, hogy majd valahol a pályán meglepnek és szurkolnak.  A rajtközpontban készülődve összefutottam Gyöngyivel akivel együtt beszélgettünk, viccelődtünk egészen a rajt pillanatáig, majd mindenki felvette a saját tempóját. Ez a pálya bár nem túl hosszú a maga 14 kilométerével, ám a 700 méter szintelmekedés bizony megfontolt haladást kíván. Az első 5-6 km szinte végig felfelé halad az Álló-rét, Német-széna - Kis-Bükk tető sorrendjében, így a gyorsgyaloglás / belekocogás kombinációját alkalmazva gyűrtem magam alá a távot. Az órámra alig ránézve, befelé figyelve haladtam és visszagondolva a bejáráson megéltekre próbáltam abban a tempóban mozogni.

A Német-széna után a Z sávon - vagy inkább valaha volt sávon - hozta magát az előzetes pályabejárás előnye, ugyanis a kirakott szallagokat szerteszét pakolták, ráadásul ösvény sem létezett, mert az erdészet letarolta a domboldalt, így a körülöttem lévőket el tudtam navigálni a helyes irányba. Sosem fogom megérteni miért okoz egyesekben örömöt egy jól láthatóan versenypálya kijelölést pusztán heccből "elnavigálni".  Innentől jött egy kis jutalomjáték a S sáv szerpentine "képében" a Külső-Nyulas frissítőasztalig. Itt utolértek gyorsabbak akiket "elegánsan" elengedtem és élveztem a futást, imádtam benne lenni az erdőben, a gyönyörű aranyló színeiben majd a frissítő közös szakaszán akinek tudtam hajráztam. A szokásossal frissítettem, majd ezután jött a pálya legkeményebb szakasza a Hétvályús forrás siratófala. Már egyáltalán nem úgy vártam, hogy "Jaj ne. már megint itt van, de utálom", hanem  jó oké had szóljon. Egyenletesen kaptattam és mivel ismertem már a "vén bestiát" a gyökeres felén kerestem az utamat. Itt utolértem az egyik versenytárs lányt - Ildit - akit még a tarvágásnál navigáltam. Kiváló hangulatban voltam még itt is, ránéztem az órámra ami a sebességértéknél két vízszintes vonalat mutatott. Mondom Ildinek, olyan lassan mászok, hogy az órám nem is méri a sebességet. Felérve a Vörös-kőre megláttam a családom ami hatalmas meglepetés volt és büszkve voltam a gyerkőceimre, hogy felmásztak a tetejébe. 

A célba már csak lefelé vezetett az út, ezen a szegmensen mellémszegődött Ildi mondván, hogy én ismerem az utat és jobban bízik ebben, mint a jelölésben. Örűltem a társaságának, amúgy is inkább egy bandázós örömfutásnak éltem meg ezt a napot mintsem komoly csatának. Kiértünk az aszfaltra mikor mondtam neki, hogy a célom a két órán belüli teljesítés és ahogy nézem ez még meglehet. Erre ő "vérszemet" kapva mondja "Gyere akkor fussunk be együtt!" Mondtam neki, hogy nem igazán bírok már gyorsabban futni, de ő hajthatatlan volt és folyamatosan húzott magával. Végül elöttem ért be alig egy másodperccel majd miután én is megkaptam az érmem egy nagy öleléssel gratuláltunk egymásnak. Ránézve az eredményjelzőre megleptten láttam az eredményt, miszerint az 1:57-es időmmel női 8-ik lettem a 31 indulóból. 

Az utolsó lejtőn - Vörös-kő oldalában

Igen, az ilyen pillanatokért is szeretem ezt csinálni, amikor találsz egy "hasonszőrüt" akivel együtt futtok célba, vagy éppen a pálya felénél segíted csak egy "jófelé mész"-el a másikat. 

Ezzel a két versennyel a hátam mögött egyre nyugodtabban nézek a "horizonton túlra" hiszen maradt bennem tartalék és kezdhetek a táv ésszerű növelésében gondolkodni. Van még munka bőven, de nem sietem el mert tudom mi van a horizonton innen és akarom azt ami azon túl van.