"Az utálatból lesz a legjobb barátság" 

.......tartja ez a közmondás vagy szólásnak definiált mondatocska, mindenesetre  hűen tükrözi a futással való kapcsolatomat sok évre visszamenőleg. Mert ez az egész nem indult ám ilyen magától érthetődően. Kimondottan a szükséges rossz, amolyan púp a hátamon viszonyban álltunk. Kora tinédzserkoromtól egészen a húszas éveim elejéig én versenyszerűen kajakoztam - ahogyan ezt a legelső "A kezdetek" című írásomban elmeséltem - és kiegészítő edzésként a futás is be volt építve a programba, leginkább a téli alapozó időszakban.  Aki tudja hol van a Maratonman futóbolt már képbe is került hajdani vizitelepünk pontos helyét illetően (szemköszt). Innen rajtolva kellett Fenyőgyöngyét futni és vissza, de volt olyan eset mikor egy Panorámakörrel is kitoldották a törődés kedvéért. Teszem hozzá, hogy mindezt futózsák, folyadék és energiapótlás nélkül - mit tudtuk mi mi fán terem. Nekem ezek a futós szombatok a poklok poklát jelentették, mert  futni nem bírtam normálisan (természetesen én voltam a legutolsó) az emelkedőkre feljutás pedig kész gyötrelem volt. Kedvenc sztorim, mikor kis csapatunk a Fenyőgyöngyétől indulva futott egy Panorámakört - ugye mondanom sem kell ki volt a sereghajtó - majd hirtelen magamra maradtam a jelzett ösvényen. Egy darabig még kocogtam, bandukoltam, majd úgy döntöttem én visszafordulok a kiindulási ponthoz, mert ezt körbe nem futom az fix. Kisvártatva az edzőm jött velem szemben kissé idegesen, hogy én hol voltam ??! Mondom itt, de megyek vissza. Visszakísért és azóta sem futottam Panorámakört. 

Aztán elérkezett 2019 tavasza, mikor három év intenzív teljesítménytúrázást követően engem meg-meglegyintett  a terepfutás előszele. Egyre inkább belefutottunk a távba, mígnem a Börzsöny szíve 65-ön végleg megcsapott ez a fuvallat és én rájöttem, hogy élvezem és fizikailag is bírom. Születésnapomra megleptem magam két egymásutáni félmaratonnal - Fuss Szada és KTF Trail -  majd innentől kezdve végérvényesen magába szippantott ez a világ.  Ez az év lényegében a szárnypróbálgatások éve volt, kezdetben a kitűzött célom mindig a szintidőn belüli beérkezés volt. Csak futottam tettem a dolgom, hétköznapokon az aszfalton hétvégén terepen. A nyár egyik futós mérföldköve az első terepmaratonom a Sunset Trail, amit 6 óra 25 perces idővel sikerült teljesítenem, ráadásul egy elég meleg nyári hétvégén, így mindenképpen büszke voltam magamra. Az év további részében elég sokat jártam versenyekre edzés és tapasztalás jelleggel és meg kell mondjam nagyon sokat tanultam ezekből a megmérettetésekből. Emlékszem az első versenyeken gyomorgondjaim voltak, ami hol elmúlt majd előjött megint. Bennem még a "teljesítménytúrázó felfogás" volt az erősebb, azt hittem ami ott megfelelő az majd itt is az lesz. A mostani énem nevetve csóválja a fejét ha arra gondolok, hogy verseny előtt zsíroskenyeret reggeliztem - csoda ha nem tudok teljesítményt leadni és a hányinger kerülget ?  Az év hátralevő részét ebben a kísérletező személetben folytattam és elértem, hogy a 30 lett a kényelmes kilométerhatár. Az év végére már kezdett kialakulni a frissítésem is. A Hammer Nutrition-t megismerve sikerült egy jó termékcsaládot találni, jó ízűek számomra és megfelelő hatásfokkal rendelkeznek.

Sunset Trail céljában - az első terepmaraton /2019. július/

A 2020-as esztendő a változások szelét fújta, ám nem elsősorban a járványhelyzetre gondolok - bár ki lehetne térni a megannyi lemondott versenyre, számtalan újratervezésre, de ezekről is írtam szubjektíven a "Tágra zárt kalitkában" - hanem az emberi kapcsolatokra. Mert úgy érzem - ha ki kellene emelnem valamit ebből az évből, akkor mindenképpen ezt ragadnám ki. 

Anett és Noémi személyében megismertem két nagyszerű sportembert, két olyan ultrafutót akiktől túl azon, hogy futás szempontból sokat tanultam, hanem így egy év távlatából ki merem jelenteni, hogy nem csak futótársak de barátok is lettünk. Innen is köszönöm, hogy ismerhetlek Titeket és még sok boldog és hosszú futóskalandot kívánok magunknak. Mindezek mellett ott vannak a "versenyismeretségek", valamint a közösségi futások  -ezek közül is kiemelném a KESZ-t, ahová sajnos idén egyetlen alkalommal tudtam csak eljutni, de nagyon jó élmény volt kedves és gyorslábú futótársakkal találkozni, ezért tavasztól gyakoribbá tenném ezeket a kedd estéket. 

Az idei célversenyem a május végére tervezett UTH Szentendre Trail (54km,1800m) lett volna, de sajnos az egész évre ránk települő járvány eltörölte ennek megrendezését, így maradt a privát teljesítés ami alapozás szempontból mindenképpen hasznomra vált. Ahogyan hasznomra tudtam fordítani az egész tavasztól - őszig terjedő időszakot, szerencsére szinte csak az erdőben voltam futni és a terep adta szintemelkedések nagyon jó edzőpartnernek bizonyúltak.  Az újabb kilométerkő a június végén futva teljesített Nagy Szénás instant kör (75 km, 2.175m) amit 11.40 -es bruttó idővel futottunk és számomra ez egy újabb futós határfeszegetésnek mondható. Évközben elém került a Mátrabérc Trail -re nevezés lehetősége és én valamiféle hirtelen ötlettől és fellángolt önbizamoltól fűtve beneveztem. Az elmaradt Szentendre Trail-t lecserélve ez lett a célverseny és mivel április helyett október eleje lett a lebonyolítás dátuma, még esélyét is éreztem egy jó felkészülésnek. Mondhatni május végétől októberig célzottan a Bércre készültem, minden terepes edzésen az emelkedőkre és szintemelkedésekre fektettem nagy hangsúlyt, az eredmény pedig nem maradt el.

Prédikálószéken egy kora őszi délelőtt /2020. szeptember/

Augusztus közepén - nyaralás és pihenésképpen - egy csodálatos hetet töltöttünk el Férjjel a Magas Tátrában, bejártunk eddig felfedezetlen helyeket, másztunk csúcsokat. Szerencsénkre az időjárás mellettünk volt, szinte végig zavartalan napsütéses kék égbolt alatt gyönyörködhettünk imádott hegyeinkben. A nyári időszak viszonylag enyhébb vírus rendelkezései lehetővé tették versenyek megrendezését úgyhogy kihasználtam a lehetőséget,  hogy ott legyek és kicsit visszarázódjak a versenyzések világába.  Elsőként a Verőce Éjszakai Trail-en, majd a Börzsöny Trail-en vettem részt, ezután következett a Szavanna Trail, illetve augusztus végén a WTF Szentendre. Mindegyik esemény úgy kellett már a futós közösségünknek, mint egy falat kenyér. 

Szeptember hónapban folytattam a felkészülést, hogy októberben teljes erőbedobással tudjak helyt állni a Mátrabércen, illetve egy héttel előtte a Vadlán Ultra Terep-en. Mindkét versenyen azt tudtam hozni amit vártam magamtól tempóban és szintidőben egyaránt. A Bérc azért keményebb dió volt, hiszen a nagy szintkülönbség - 54km-re jut 2800 méter- rendesen megdolgoztatta  a térdeimet. Mint minden versenyből vagy edzésből, ebből is tanultam és tudni fogom merre haladjak ezt követően. Nem csak az emelkedőkre kell tenni a hangsúlyt, hanem a technikás lefeléket is gyakorolni kell.  

Teve szikla /2020. október/

 Alapvetően szerencsésnek mondhatom magam, hogy ez alatt a másfél év alatt alig volt komolyabb sérülésem. Januárban és június végén volt egy külső combizom anomália, de mint kiderült ez hengerezés és nyújtás hiányából adódótt. Majd a Mátrabérc után egy jobb oldali combhajlító izom szakadást sikerült "összeszednem". Ez az első olyan sérülés - remélem több és komolyabb nem lesz - ami három hetes rehabilitációt és futásmentességet igényelt. Felkerestem egy nagy jó gyógytornászt akitől a kezelésen túl otthoni feladatokat is kaptam, amiket rendesen elvégeztem remélve a javulást. 

A másik szerencsés helyzet amiért nem győzök elég hálás lenni, az a családom. Elsősorban drága Férjem Gyuri - hobbi szinten maga is fut és túrázik - aki mindig segít és partnerem ha az edzésekről vagy versenyekről van szó. Ha kell privát frissítőm, ha kell söfőr, de a legjobban azt szeretem mikor elkísér egy versenyre és egyszercsak felbukkan valahol a pálya szélén szurkolni. Segítsége otthon sem elhanyagolható, hiszen két kiskorú gyermekünkre ő felügyel és gondoskodik róluk mikor én éppen futok.  Anyukám a másik pillér akire számíthatunk, mivel nincs nagy távolság köztünk gyorsan át tudunk kocsikázni a gyerekekkel. Gyuri szülei messzebb laknak, így azt mindig előzetesen leszervezzük, hogy csodás játékos napokat tölthessenek el ott is az unokák. 

December van. Ez a hónap most a regenerálódásé, hiszen a gyógyultnak diagnosztizált combomat még három hétig kímélnem kell. Szerencsére futhatok, de ezek a futások most maximum 25 km-re korlátozódnak a lehetőségekhez képest kevés szinttel. Egyáltalán nem bánom, nem is igazán kívánom most a maratoni vagy afeletti távokat. Ha továbbra is fájdalommentes maradok és végzem a kapott erősítő feladatokat, januárban már elkezdhetem az alapozást. Áprilisig pedig elegendő idő áll majd rendelkezésre, hogy felkészüljek a Mátrabércre amit újból meg akarok csinálni. Aztán ott lesz az UTH Szentende Trail ami szintén egy 50 feletti pálya. A jövő évben nem tervezek verseny szinten távot emelni, csak az "íze kedvéért" próbálkoznék a Vérkör TT-n már futva, vagy majd ősszel a Piros 85-ön. 

Szumma szummáRun.....elmondhatom, hogy egy igazán kerek és tartalmas  időszak van mögöttem valamint, hogy a futás pozitív embert faragott belőlem, illetve kiélezte azt a komprumisszumkészséget ami alapból bennem szunnyadt. Nem rágódom a problémákon, a megoldásra törekszem. 

Mert : ' A felhők felett mindig süt a nap."