Idén 25-ik alkalommal rendezte  meg a Tabáni Spartacus tájfutó egyesület a Dobogókői Hegyi futóverseny névre keresztelt eseményt, amin én első bálozóként vettem részt. Ez egy tavalyról áthozott nevezés volt a maratoni távra, de idén ezt jobbnak láttam félmaratonra redukálni.  Azt érzem úgy bő egy hónapja, hogy a 13/14 kilométeres komfortból kilépnék már és az elmúlt időszak edzésmunkája - beleértve a 20 km-es Peaks of Börzsöny futókirándulását - még inkább megerősített ebben. 

 A versenynek otthont adó Báró Eötvös Lóránd Menedékháznál már nyüzsögtek a maratoni távra készülők mire megérkeztünk a parkolóba. Kivételes nap volt ez a mai hiszen Gyuri nem csupán kísérői minőségben volt jelen, hanem a Kismaraton távon maga is rajthoz állt. Csípős hideg szél fújt, így nem is bántam annyira, hogy sorba kellett állni a rajtszámért és a dugókáért amiknek felvétele gördülékenyen zajlott. Miután megnéztük a maratoni táv rajtját nekiláttam a készülődésnek, hogy a 10 órai startra rendben legyen a felszerelésem. A rajtzónában találkoztam két csapattárssal - Katival és Csabával - és miután elkészítettük az "itt még megvolt mindenki" csoportképet már el is indítottak bennünket. A pályával kapcsolatosan nem voltak kétségeim, a két jelzetlen szakaszon kívűl ismertem a terepet és a szervezők ígéretükhöz híven pontosan és jól követhetően jelölték az utat. 

A rajtot követően a Rezső kilátó felé vettük az irányt majd a Sárga sávon futottunk lefelé ami már így az elején nagy koncentrációt igényelt a köves terep okán. Meglepetésemre mikor rá-rápillantottam az órámra 5:3 körüli tempókat láttam és azt gondoltam biztosan nincs GPS jel azért mutat ilyen marhaságokat  - érzésre úgy egy perccel lassabbnak éreztem magam. Pihenésképpen jött egy rövid sík erdészeti út majd egy sokkal komolyabb jelzetlen lefelé, ahol a köveket vastag avarréteg fedte így jobbnak láttam visszavenni a tempóból már csak azért is mert nem szerettem volna újabb sérülést összeszedni. 

Még a verseny előtt álmodoztam arról, hogy milyen jó lenne 3 órán belül célba érni, de ezt az álmot itt ezen a lefelén el is engedtem úgy ahogy van. 

Felszabadultan a Lukács árok felé

A Lukács árok aljában lyukadtunk ki, de sokáig nem tartott a pihenés öröme, ugyanis egy patakátkelést követően szembe találtam magam egy majdnem függőleges fallal ami a Piros háromszög jelzés és a Vadálló kövek irányába vitt. Konkrétan négykézláb másztam fel kiálló ágakba, gyökerekbe, fába kapakoszkodva és nagyon vártam a végét, hogy legalább jelzett utat lássak.  Felérkezvén szuszogva meneteltem tovább, ahol lehetett azért belekocogtam és már itt elterveztem, hogy a Vadálló köveket a szokásos útvonalon mászom meg akárhová is tették a szallagokat - a szabályzat nem tiltotta a jelölt útról való letérést - így mindenhol az ösvény köves/sziklás részét választottam és még ha csak egy pillanatra is de körbecsodáltam a panorámát. A Prédikálószékre felérve jó volt egyet szusszanni, többen megálltak egy fotóra én viszont haladtam tovább a viszonylag hosszú és jól futható szervízúton majd ismét egy technikás lefelé következett ahol kizárólag a lábaim elé figyeltem, így történhetett meg, hogy elnéztem a szallagozást és lefelé mentem tovább egy bal kanyar helyett. Kiérve az aszfaltra - bár tudtam hol vagyunk - elbizonytalanodtam mert nem láttam a követendő piros-fehér szallagokat. Többen összegyűltünk tanakodni, hogy most merre is kell menni a Sikárosi rét felé végül belőttük, hogy a jó irány az balra lesz.

Prédikálószékre menetelve

 Kicsivel több, mint két órája voltam úton mire megérkeztem a Sikárosi rétnél lévő ellenőrző és frissítő állomáshoz. Csak becsekkoltam majd mentem tovább az OKT kékje felé. Itt egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy mégiscsak lehet realitása egy 2-vel kezdődő időnek, de nem izgattam magam mert tudtam milyen mászás következik hamarosan. Igyekeztem az egyenletesen tartható gyalogtempóra törekedni, majd ahol lankásabb részre váltott az út már bele bele kocogtam. Egyszercsak a semmiből rám telepedett egy elég nyomasztó hasfájás, amit elsőre ivással próbáltam orvosolni de ez hasztalannak bizonyult. Futás közben rándult görcsbe legjobban - ez persze nagyon bosszantott, mert miközben agonizáltam előzni is tudtam. Azon töprengtem ha megeszek egy zselét vajon jobb lesz e, vagy kivágom az egészet az ösvény szélére.....? Az evés mellett döntöttem, ami úgy látszott segít a bajomon, megittam hozzá a maradék vizemet közben koncentráltam a mozgásra és arra, hogy nemsokára vége. Már közel volt a műút és a sípálya teteje mikor visszahúzott az agónia újabb gyomorgörcs képében. Gyaloglásra váltottam, az elöttem szinte karnyújtásnyira futó lány előzését elengedtem és elkezdtem győzködni magam a jól ismert mantrámmal, hogy " ezt most a fejed csinálja, bírni fogod, gyerünk fuss". Nagyon erősen győzködtem magam a Zsindelyestől a célkapuig, hogy fussak ne álljak meg, már nem érdekelt, hogy visszaelőzött az egyik lány.....Bent vagyok!

Kisimúltan a célban - Dobogókő

Mindezek dacára megvan az elképzelt időm, hivatalosan 2:48 perccel teljesítettem a 20 kilométert és hozzá a 830 méter szintkülönbséget. A célban nagyon jólesett a meleg tea és Gyuri ölelése aki egy nagyon jót futott élete első terepversenyén. A pontos okát mostanáig nem tudom, hogy miért tört rám a végére ez a hasgörcs, hiszen jól frissítettem, eleget ittam. Talán a terhelés szempontjából vett határfeszegetés állhat mögötte, hiszen hasonló gyomorpanaszok még a kezdetekkor jelentkeztek utoljára. 

Összességében nagyon elégedett vagyok ezzel a futással, hiszen megvan a kívánt időeredmény és ha jobban belegondolok mindezt úgy, hogy lényegében szeptember óta tudok érdemi fútóedzéseket végezni az erősítések mellett. Ezzel a versennyel zárom az idei szezont, most már nyugodt szívvel és tiszta fejjel nézem a jövőt amiben- így folytatva a megkezdett utat - megtalálhatom a számításaimat.