Naptár szerint nyár van. Mert ugye abban egyetértünk, hogy ez az évszak idén nem kényesztet el bennünket és nem is igazán tudunk előre tervezni, hol merre töltsük el jól megérdemelt szabadságunkat. Futás szempontból ez a nyár most a várakozás és felkészülés időszaka nálam, mert én éltetem az ősz reményeit, hogy megrendezésre kerülnek azok a versenyek amelyekre van nevezésem és ahová el szeretnék jutni. Többek között a Vadlán 50km, Mátrabérc és idén először de még túrázva a Piros 85, később a Vértes Trail, Naszály Trail.....de nem akarok nagyon előre szaladni.

Ez a július most számomra rengeteg élményt tartogatott legyen szó edzésekről, közösségi futásról vagy épp versenyekről. Igen VERSENY !! Így csupa nagybetűvel, mert egymás után két eseményen is részt tudtam venni.

 Március óta az első ilyen a július 18-án megrendezett Verőce Éjszakai Trail volt, amire szinte az elsők között adtam le a nevezésem a középtárva, ami 27 km és 900m szintemelkedésü pálya a börzsönyi rengetegben. Nagyon kíváncsi voltam magamra és arra, vajon a tavaszi időszak edzései mennyire épültek be és mit fogok tudni éles helyzetben kihozni magamból. Az este 8-ra kiírt rajt elég kényelmes készülődést tett lehetővé és én jó szokásom szerint  - kicsivel korábban is - egy órával a kezdés előtt már ott voltam. A helyszínt a Camelot Étterem biztosította, amely a Duna partján elterülő kerthelyiségével igazi nyáresti hangulatot adott. Anett már a helyszínen volt és a rajtszámosztásnál segédkezett, majd együtt hangolódtunk a rajtra. Megbeszéltük, hogy úgy megyünk ahogy jólesik, aztán max a célban találkozunk. Velünk együtt rajtoltak a 15 kilométeren indulók, így az első frissítőig - ami 8 km-nél volt - együtt haladtunk és éppen ezért fogalmam sem volt, hogy hol állhatok, hol tartok a mezőnyben. Stratégiám abból állt, hogy nem elfutni az elejét, a nagyobb emelkedőket tempósan meggyalogolni és a lejtőket kiereszteni amennyire lehetséges. Nos, ez a stratégia az elején borulni látszott, ugyanis az első nyolcat sikerült úgy elég rendesen megfutnom. Vittek a lábaim, meg a pálya és az a hatalmas jókedv, hogy végre versenyzünk. Aztán persze lehiggadtam és felvettem egy számomra kellemes utazósebességet, amit a célig terveztem tartani. A tervem egészen 20 km-ig be is vált, nagyon jó tempóban haladtam két fiú sporttárs mögött, mikor az újabb frissítőnél elkövettem azt az orbitális baklövést, hogy sós mogyoróval frissítettem. Eleinte nem volt gond, hanem úgy az utolsó 4 km környékén iszonyatos hányingerem lett, meg meg álltam, vajon hipp-hopp jön e VUK.....lelassúltam, lendületet vesztettem. Majd ismerős hang ütötte meg fülemet, Anett volt az, megörültünk egymásnak és a végét már együtt húztuk be. 3:36 és női 6-ik.

 Verőce Éjszakai Trail - itt még világosban

Egy héttel később, egészen pontosan július 26-án került megrendezésre a Börzsöny Trail, aminek az L távját választottam, ez 33 km-t és 1580m szintemelkedést foglalt magába. Ennek az eseménynek a Diósjenői Erdei Szabadidőközpont adott otthont, ahová a tervezettnél korábban sikerült megérkeznünk. Gyuri nekiindult előre túrázni, hogy majd meglepetésszerűen szurkolhasson. Én pedig sok kedves ismerőssel találkoztam, beszélgettem, nagyon jólestek az ölelések és mindenkin látszódott, hogy ki voltak éhezve már a találkozásokra és a verseny izgalmára. Maga a pálya nem volt ismeretlen, hiszen sok korábbi teljesítménytúra és magán kirándulásunk érintette útvonalát. Megint beigazolódott mennyire hasznos tud lenni egy a pályaismeret, hiszen most végig tudtam mire számíthatok és ahogy Verőcénél, most is az egyenletes de haladós tempó volt a taktika. Pontban 10-kor rajtoltunk és már az elején éreztem, hogy a kis nadrág és atléta kombója jó választásnak bizonyult. A kompressziós szár pedig egyáltalán nem melegített, nagyon jó döntés volt a felvétele, nekem kimondottan jólesett, hogy összefogta a vádlim és így kevésbé fáradtak el. Kezdésnek a Kámor megmászása várt ránk a sárga jelzésen, ezt az elején hol belekocogva aztán már tempósan gyalogolva tudtam magam mögött - itt találkoztam Gyurival és Petivel akik lelkesen bíztattak nem csak engem hanem a többi futót is. Az árnyas erdőben kimondottan kellemes volt futni, ez az érzés egészen a Nagy Mána kezdeti kaptatójáig elkísért. Kellemes vagy éppen kissé meredek lejtőkön vitt a piros sáv, Gyöngyi zenés irányítása mosolyt csalt arcomra, majd megérkeztünk egy patakátkeléshez, ahol az első fotózás volt,  ugye mondanom sem kell, hogy megcsúsztam a sárban és estem akkorát, mint egy liszteszsák. Nevetve kérdeztem, hogy "Ugye megvan a nap fotója?"  A frissítőponton megmostam a térdem meg a kezem, magamhoz vettem a szokásos kóla-banán együttest és mentem is tovább. Szerencsére a köves morzsalékos oldalán kaptattunk felfelé a Mánára, ezt már túrázások alkalmával megtapasztaltam, hogy lefelé nem túl kellemes. Felfelé sem leányálom, pláne, hogy tűzött a Nap és itt éreztem meg az első és szerencsére egyetlen holtpontomat. 

A fülig vigyor hangulat végig kitartott.

Természetesen a Mána után még tartogatott a piros sáv kaptatót, nagyon vártam, hogy felérjünk a piros háromszög elágazáshoz - itt egyébként a jó szalagozás ellenére volt aki továbbment a Csóványos felé. Most jött el az igazi funrun. Ezt az ösvényt minden évszakban imádom. Kellemes erdős szintgörbe, egynyomtávú ösvény, itt sikerült egyedül maradnom és átadni magam az erdőnek és a futásnak. Viszonylag hamar odaértem a Rakodóhoz, ahonnan ugyancsak ismerős kaptató vitt fel a Nagy Hideghegyre a második frissítő ponthoz. Itt kihasználtam a lehetőségeimet, gyors mosdó, cipőben lévő törmelékek kiürítése, majd a jól bevált evés ivás és nekivágtam az utolsó mászásnak immáron a Csóványos irányába.

Az imádott piros háromszög, Oltárkőnél

Ezen a szegmensen egy váltakozó tempót diktáltam magamnak hol gyorsabban, hol lassabban gyalogolva függően a meredekségtől. Megelégedésemre így túl a 23-ik kilométeren és a szint oroszlánrészén, még mindig tudtam "játszani" az irammal. Felérve ott várt már Gyuri és Peti akitől kaptam némi vérszívást, de jó hangulatban voltam így le is reagáltam azonnal. Gyors dugókázás és lehetett lefelé robogni a zöld sávon egészen a célig. Azért itt óvatos voltam sok helyen, egyrészt mert fáradtak voltam már a lábaim, másrészt meg nem szerettem volna egy újabb bukást megkockáztatni pláne, hogy többszor botlottam, így két lány versenytárs meg is előzött, de nem nagyon bántam. Fáradtan és nagyon boldogan értem célba, akkor még csak az elért időeredményemmel voltam tisztában, ami 4.40 perc lett. Ez nagyjából annyi amire számítottam ( kb 4és fél óra), a helyezést otthon láttam, női 14-ik a 38 indulóból. 

Fáradt boldogság és csodaszép érem

Értékelésképpen mindkét versenyemről elmondhatom, hogy beértek a tavaszi felkészülésem terepes futásai, a megkocogott emelkedők. Tisztán látom az utat magam előtt, hogy így kell folytatnom ameddig az ősz engedi. A célverseny most ugye a Mátrabérc, ezt nagyon komolyan veszem és semmi esetre sem bízom el magam. Azt hiszem a tempó választás is megfelelő, kedzek ráérezni és nagyon örülök annak, hogy végig komolyabb holtpont nélkül hoztam ezeket a pályákat. A frissítésem mostmár a zselé, sótabi, banán/kóla marad, illetve a kompressziós szárat is viszem, főleg a nagyobb szintkülönbségű pályákra. 

Most egy kis szünet következik, nyaralásképpen elmegyünk a Magas Tátrába amire már nagyon készülünk, hiszen hosszú idő után ketten leszünk és felfedezünk régóta kiszemelet helyeket. Szóval még nincs vége a nyárnak sok izgalom jön még, lesznek versenyek is mire visszajövünk. Olyan igazi

runIngerek..